Shakyamuni Buddha 

Shakyamuni Buddha  (tib.: sha-kya-thub-pa), korszakunk negyedik Buddhája i.e. 566-ban született, és 85 évet élt. Élettörténetének fő forrásaiként hivatkozhatunk a Lalitavistarára, a Mulasarvastivada Vinayára, az ún. Gilgiti Kéziratra és Afganisztántól Indonéziáig az egész buddhista világ azon többezer művészeti tárgyára, melyek Buddha életét ábrázolják.

Valamennyi iskola Buddha-biográfiája a Tushita Mennyországban kezdődik. Hatalmas mennyiségű erény felhalmozása és a bodhiszattvaság valamennyi fokozatának meghaladása után az eljövendő Buddha olyan körülményeket keres, melyek alkalmasak arra, hogy egy Buddha  példás életét élhesse. Úgy dönt tehát, hogy a Jambudvípán születik meg, ahol taníthatja az embereket, és természetfeletti képességeik révén az isteneket is.

A Tushita Mennyországból ezért eljövendő anyjának (egy királynének) méhébe ereszkedik, akinek az a látomása támad, hogy egy fehér elefánt lép a testébe. A Shakyák családjától a Gautama Siddharta nevet kapja. Fizikai testének születésekor számos csodás előjel keletkezik, és az asztrológusok biztosra veszik, hogy vagy egy Cakravartin (Világuralkodó) vagy egy Felébredett életét fogja élni.

A látomás boldoggá teszi a királyi atyát, aki biztosítja számára, hogy mesterien elsajátíthasson minden világi művészetet. A fiatal herceg előkelő és élvezetes életet él. Négy alkalommal azonban nyugtalanító élményeket szerez: meglát egy beteg embert, egy öreg embert, egy holttestet, majd egy kolduló szerzetest.

Emiatt hagyja el titokban a palotát, vágja le haját (feladja a nemesi helyzetet), ölt magára egyszerű ruhát és válik vándorló aszkétává. Öt másik jógi társaságában az erdőkben aszketizmust tanul, teste a rendkívül szigorú aszketikus gyakorlatok következtében teljesen lesoványodik. Halálához közeledve a folyó partján meditál, s ekkor a víZen  egy tutaj úszik el, fedélzetén emberekkel. Az aszkéta Gautama hallja, amint egy szitártanár így szól tanítványaihoz: „Ha a húrokat túlságosan megfeszíted, el fognak pattanni; ha azonban nem húzod meg egyáltalán, akkor nem tudnak hangot kiadni.” Ezt meghallva, Gautama feladta aszketikus gyakorlatait: sok aszkéta-szabályt szegett meg azzal, hogy testét megfürdette, rizst fogyasztott és a kusha fűből párnát készített magának.

 Mára, az érzékek világának megszemélyesítője mély meditációjában megérti, hogy létét egy olyan ember fenyegeti, aki fennhatóságának területét készül elhagyni. Elküldi tehát gyönyörű leányait, hogy a jógit eltérítsék, végül katonáit is, de sem kellemes, sem kellemetlen érzéki élmények nem zavarhatják meg a jóginak a jelenségek igaz természetére vonatkozó megértését. Végül maga Mára jelenik meg előtte és ezt kérdezi: „Hogy tudnád bebizonyítani, hogy meghaladtad hatalmamat?” A jógi egyik kezével a földet érintve így válaszol: „A föld rá a tanúm.” A föld istennője megjelenik és igazolja ezt.

Most, hogy Márát legyőzte, Gautama jógi Teljesen Felébredetté, Buddhává vált. Minden érzékszervi illúzió tökéletesen megsemmisült, elérte az Üresség teljes megértését, a Nirvánát. Együttérzésből a Jambudvípa világában marad, azonban még hetekig nem beszél.

Ez idő alatt milliónyi isten érkezik és hódolva kérik, hogy tanítson. Végül tehát elindul, hogy öt első tanítványnak megkeresse az öt korábbi jógi társát. A Négy Nemes Igazságot tanítja nekik: a szenvedés nemes igazságát, a szenvedés okának nemes igazságát, a szenvedés megszüntetésének nemes igazságát, és a szenvedés megszüntetéséhez vezető nemes ösvény nemes igazságát. Ezt nevezik a Dharma  kerekének előszöri megforgatásának.

Buddha 84000 tanítása lett összegyűjtve a tibeti Kanjurban, 84000 különféle módja a megszabadító magyarázatoknak.

Miután mindent megtanított, amit csak lehetett, szándékosan mérgezett ételt vesz magához. Átadja utolsó tanácsát, tanítványainak megmutatja még egyszer a meditáció valamennyi állomását, majd oroszlán pozícióba lefeküdve a Mahaparinirvánába távozik.

A régi Indiában Buddha sok szempontból rendkívül különleges Lény volt: a harcosok kasztjába és nem a vallási kasztba születik. Abban az időben a vándorló aszkéták mindenki figyelmétől és érdeklődésétől kísérve szabadon vitattak meg sokféle világnézetet. Buddha korának teljeskörű oktatásában részesült, és harcosként, hercegként, férjként, apaként, aszkétaként és Buddhaként betöltött minden lehetséges társadalmi szerepet. Mindenki nagyrabecsüli, különösen a királyok és a vagyonos emberek, akik megtisztelőnek tartják, ha Neki és a Sanghának szállást és élelmet adományozhatnak. Más szavakkal, az életkörülmények abban az időben általában sokkal jobbak voltak, mint manapság. Néhány olyan, meglehetősen forradalmi változást vezetett be, mint pl. a nők vallásos személyekként (apácák) való elfogadását, ami gyakorlatilag elképzelhetetlen volt a régi Indiában. Élete során emberek ezrei érték el az arhatság szintjét, a Samsaraból való megszabadulásnak állapotát – gyakorta Buddha egyetlen tanítását követően. Ez a kor tökéletes körülményeiből adódóan történhetett meg. A Buddha közelébe születő lényeknek rendkívül jó karmájuk volt, és a kiváló lény jelenléte tökéletesen megkönnyítette a gyors megértést.

Buddha tanításai nem tények vagy igaz értékek listája. Ehelyett Buddha olyan módszereket tanított, melyekkel meghaladhatjuk a világról és a saját létünkről alkotott illuzórikus nézeteket. Ezért ez egy olyan dinamikus rendszer, amely egyénileg alkalmazható, és ami ezért az egyik megvalósult mesterről a másikra hagyományozódik. A buddhista iskolákban Buddha tanításait kifejező különböző stílusok nem jelentenek mást, mint a különböző követők különböző igényeinek kifejeződéseit. Mindaddig, amíg a tanítást képzett, a szükséges különleges megértéssel rendelkező mesterek tartják fenn, addig a tanítások a világban továbbra is hasznosak maradnak.

A tanítás a jövőben egyszer el fog újra tűnni. A tanítók képzetlenek lesznek, a tanítványok nem fognak helyes megértést nyerni. A Buddhizmus üres rituálék gyűjteményévé válik, melyekkel végül teljesen felhagynak. Ezután hosszú ideig nem lesz módja a szabadulásnak. Ez az egyik oka annak, amiért azt mondjuk, hogy nem lenne szabad a Dharmával való találkozásnak ezen értékes lehetőségét elvesztegetni.

A buddhizmus terjedése Indiában

Buddha első Sangháját az az öt jógi alkotja, akik a Dharma kerekének első megforgatása során tanítványai lettek. Ők azonnal elérték az arhatságot. A Sangha  folyamatosan nőtt, és emberek ezrei érték el az arhatság állapotát. Ezek az arhatok képviselték a magasabb Sanghát, a Tanítókat. Buddha Parinirvánája után (i.e. 486 vagy 476) Mahakashyapa vezette a szerzeteseket.

A korai Sangha az esős évszak alatt letelepedő vándorló szerzetesekből és szerzetesnőkből állt. Ezalatt a szünet alatt pl. a Pratimoksha kéthavonta történő recitálásával egyfajta kolostori élet fejlődött ki.

A buddhista Sangha első zsinatát Buddha Parinirvánája után körülbelül harminc évvel hívták össze Buddha tanításainak recitálása és kodifikálása céljából, azok helyes megőrzése érdekében. Rajagrha adott neki helyet, ahol Magadha királya, Ajatashatru felajánlotta támogatását. Csak a tökéletes emlékezés Siddhi jével rendelkező arhatoknak engedélyezték a részvételt. Több mint 500 Arhat  vett részt a gyűlésen, de sokan maradtak távol, mert meditációba merültek. Buddha legközelebbi tanítványa, Ananda nem sokkal a tanácskozás előtt érte el az arhatság állapotát, ezért engedélyezték neki a részvételt.

A tanítások megőrzésének módszere a memorizáció és recitáció volt. A Buddhának szinte valamennyi tanításán jelen lévő Ananda recitálta a szútrákat, Upali mondta el a Vinaya szabályait, és Mahakashyapa készítette el azt a szólistát, amely később az Abhidharmává fejlődött. Az arhatoknak megvan az a képességük, hogy tökéletesen emlékezzenek mindarra, ami elhangzott, ezért egyhangú egyetértés volt abban, hogy e recitációk teljes mértékben Buddha szavai voltak.

Ezzel egyidőben gyűjtötte össze a bodhisattvák sanghája Buddha Mahayanasutráit Vimalasvabhavában. A következő (vaishali) zsinatot a parinirvána után 100 évvel tartották 700 résztvevővel.

Theravada  és Mahayana 

A parinirvána után 140 évvel a pátaliputrai zsinaton Mahadeva arhat kijelentette, hogy néhány Arhat a többinél spirituálisan „fejlettebb”. A többség egyetértett Mahadevával (amiért később Mahasanghikáknak, ’A nagy Sangha pártiak’-nak nevezték őket); néhányan azonban más álláspontra helyezkedtek azt állítván, hogy Buddha ilyet nem tanított. Ezeket ezért Sthaviravadinoknak („Öregek”, páliul „Theravadin”-ok, azok, akik a Vinayát „ortodox” módon értelmezik) nevezték. Következtetésképp mindkét csoport módosította kánonját. A Theravadinok csak az arhatsághoz vezető ösvény tanítását folytatták, míg a Mahasanghikák a Buddhasághoz vezető ösvényt tanították. A Sangha ilyen megosztása némiképp hasonlatos a Hinayana -Mahayana megkülönböztetéshez, jóllehet ezen fogalmak csak a Mahayana terminológia részei a különböző típusú motivációk megnevezéséhez: a Hinayana egy arhat Ön-megszabadításához vezet, a Mahayana a mások szabaduláshoz segítését célzó Bodhisattva  ösvényére vezet.

Egy másik, az Ashoka uralkodása alatti pataliputrai zsinat az egyik iskola, a Sarvastivadinok hivatalos, politikai elutasításához vezetett. Ennek következtében e rend szerzetesei főképp Észak-Indiában, azaz a mai Pakisztán, Kashmir területén telepedtek le,  majd a Selyem út  mentén folyamatosan észak felé haladtak, amíg Kínába nem jutottak. A Mahasanghikák Sarvastivada alirányzata így az úgynevezett „északi” vagy „Mahayana” buddhizmus forrásává vált, mely Belső-Ázsia, Kína, Japán, Vietnám és végül Tibet és Mongólia/Szibéria területein terjedt el. A 18 korai indiai buddhista iskola közül gyakorlatilag a Theravada egyetlen déli iskolája terjedt el Sri-Lankáról Délkelet-Ázsiába. Ez azt jelenti, hogy az indiai eredeti 18 buddhista csoport nézetei és különbségei egyedül csak a buddhista és nem-buddhista tanok vitatásával saját álláspontját (azaz a Madhyamaka álláspontot) tisztázó tibeti filozófiai iratokban őrződtek meg.

Feltehetőleg fontos megjegyezni, hogy az iskolák között soha nem fordult elő egyetlen erőszakos szembenállás sem. A megkülönböztetés csak másodlagos, „filozófiai” alapon történt. Az utazó szerzeteseket bármely kolostorban szívesen fogadták, és a történelem tele van olyan beszámolókkal, ahol a nagy mesterek további tanítások kiválasztása során kevés érdeklődést mutatnak ilyen különbségek iránt. Csak hogy egy példát említsek, Atísha - a Mahasanghika tanok követője, és valamennyi szentiratban való jártasságának köszönhetően könyvtárosa egy másik hagyományhoz tartozó kolostornak (Vikramalashila) - nagyra becsülte egy másik buddhista ágazathoz tartozó szumátrai tanítótól kapott Lojong  tanítást. Végezetül, valamennyi buddhista egyaránt osztozott az együttérzés, tiszta kommunikáció és erőszakmentesség hagyományos gyakorlataiban.

A buddhizmus indiai fennállása során a mai Afganisztántól Srí Lankáig óriási területen virágzott. India építészete és művészete szoros kapcsolatban áll a buddhista kultúra fejlődésével. A Buddhadharma ismeretét kolostor-egyetemeken őrizték. Ezek közül olyan egyetemek, mint Nalanda vagy Vikramashila rendkívül híresek voltak. A klasszikus India kulturális központjai voltak ezek a kolostorok.

Tantra 

A társadalom keretein kívül ezzel egyidőben az ún. Mahasiddhák - egy titkos voltának köszönhetően a hivatalos történelem számára csak lassan ismertté vált - hagyományt ápoltak. A Buddhaság eléréséhez e gyakorlók, magasan fejlett jógik tantrikus módszereket alkalmaztak. Őrülteknek tűntek, azaz röviden, semmiféle ’vallásos’ viselkedést nem mutattak. A buddhizmus indiai története során ez a fajta buddhizmus egyértelműen ’titkos’ volt, a széles közönség előtt ismeretlen, a kolostorokban pedig tiltott. Sajátos emberek sajátos útja volt ez.

(Újfent megemlítem, hogy ezek a Mahasiddhák magasan fejlett gyakorlók voltak, és nem hozzánk hasonló átlagemberek. A legkevésbé sem helyes ezért azt gondolni, hogy valaki ’képes’ példájukat követni, amíg továbbra is az érzelmek és a ragaszkodás befolyása alatt áll. Ez nem egy mentség a büszkeségre vagy ragaszkodásra, e módszer felette áll efféle kötődéseknek.)

A buddhizmus Tibetben

A Tibeti Királyság idejében Tibet (egy ideig) a Selyem út mentén fekvő buddhista területek és Kína és India bizonyos részei felett is hatalmat gyakorolt. Tibet így bármerre is fordította tekintetét, buddhista kultúrákkal találkozott. Belső-Ázsia a mostanáig feltételezettnél jóval fontosabb szerepet kellett, hogy játsszon Tibet szempontjából. Lehetséges például, hogy a tibeti írás a khotáni ábécé befolyása alatt fejlődött ki Belső-Ázsiában.

A tibeti királyok buddhizmus iránt kialakuló érdeklődése és a buddhista mesterek 7. századtól való meghívása egybeesett a buddhista világ nyugati részén való iszlám terjeszkedéssel. A furor islamicus Bámijánt (Afganisztán) sújtotta, majd nem sokkal később Khotánt és Belső-Ázsia egyéb régióit, ami e térségek buddhista civilizációinak teljes elpusztításához vezetett. A korban ezen „északnyugati” buddhizmus volt a kulturális átadódás fő forrása.

Tibet a bön vallás befolyása alatt állt, mely „szakrális” királyságot hozott létre - élén az isteneket a földön korlátozott ideig, 13 évig képviselő királyokkal. A király (Thrisong Deutsen) buddhizmusra térítése ennélfogva szintén egy politikai fogás volt, amellyel megtörhették az ahhoz az időhöz kötött, rendszerint gyenge királyokra nagy befolyást gyakorló bön arisztokrácia erősségét.

A tibeti harcosoktól olyannyira rettegett a kínai császár és a nepáli király, hogy Thrisong Deutsennek feleségként hercegnőt küldtek. E két királyné a buddhizmus két válfaját hozta magával: az indiai hagyományt és a kínai hagyományt.  Thrisong Deutsen király Kasmírból meghívta Mahasiddha Padmasambhavát és Shantarakshitát, és legyőzte a bön ellenállást.

A buddhizmusban szokás volt vitát folytatni eltérő nézetekről, legyenek azok buddhisták vagy nem buddhisták. Mivel a tibetiek kapcsolatba kerültek a buddhizmus kínai és indiai hagyományaival is, vitát tartottak felőle, amit az indiai mester, Kamalashila megnyert. Ettől kezdve az észak-indiai buddhizmus (Sarvastivada-Mahasanghika, Madhyamaka) államvallás lett, és Tibetben a (kínai) ch’ant (zen) nem tanították tovább. Valószínű azonban, hogy az gyorsan összeolvadt a Mahaati és Mahamudra tanokkal.

A társadalmon kívül létező tantrikus buddhizmus feltehetőleg tovább fennmaradt és bizonyos helyeken talán össze is olvadt a világi emberek vallási hiteivel. Ennélfogva Tibet az utolsó olyan ország, ahova a rendkívül összetett buddhista filozófiai rendszer és az indiai tantrikus buddhizmus eljutott, és csak Tibetben találhatjuk meg a buddhista iratok legteljesebb hagyományát.

A Tibet (távol-keleti) peremvidékén még mindig jelen levő, korábban bevezetett hagyományát a buddhizmusnak visszahozták Közép-Tibetbe is, amit ezúttal Nyingmapának (’az öregek’) neveztek – szemben az ’új’ indiai hagyománnyal (’Sarma’). A legfőbb indiai átadásokat Sakyapaként (a Sakyából valók), Kadampaként (’a tiszta szavúak’), és Kagyupaként (’a szóbeli átadásúak’) nevezték meg.

A Sakya  iskola egy Indiából származó speciális átadásból (lam-dre) vezethető le. A kadampa tanítások a főként Atíshától származó nem-tantrikus módszereket (lam-rim) jelentik, a tantrikus módszereket azonban nem utasítják el. A Kagyu  iskola Gampopa Kadampa képzésével együtt viszont  Marpának és Milarepának egy mahasiddha tantrikus hagyományából származik. A Nyingmapa a kashmiri Mulasarvastivada iskola szútra és tantra tanításait tartotta. Ennélfoga az összes iskola tartalmazza az indiai mahasiddhák és kolostorok egyazon hagyományait – gyakorlatilag ezek ugyanazt az ágát alkotják a Sarvastivada iskolának, azaz valamennyien a buddhista filozófia Madhyamaka nézetét képviselik.

A történelem későbbi szakaszában, amikor sok kolostorban nem sok értéket képviseltek a rendszabályzatok, Tibetben egy reformátor született. A neve Tsongkhapa volt (’a hagymavölgyi’). Az összes tibeti iskolától kapott tanításokat, sok elvonulást végzett különböző hagyományokban, és a teljes Buddhadharma számos pontjának tisztázása végett rendkívül sok könyvet írt. Azok, akik az etikai diszciplínák tiszteletben tartása és a Vinaya szabályainak betartása végett vele tartottak, politikai megmozdulásként a hagyományos vörös helyett sárga sapkát hordtak. Így megszokottá vált a vörös és sárga sapka alapján való megkülönböztetés. Szigorú szabályaiknak megfelelően a sárga sapkásokat a következőkben Gelugpának (a diszciplináris hagyomány követői) nevezték. A kolostorok legtöbbje végül elfogadta a buddhizmus Gelug  ágát, így végül az lett Tibet domináns iskolájává.

A Gelug iskola gyorsan központi kolostoregyetemeket hozott létre, melyek ugyanazt a szerepet töltötték be, mint a Nalandahoz hasonló korábbi indiai kolostorok: a buddhista műveltség világhíres központjai ezek, ahol sok szerzetes tanult, hogy vezető munkákat folytassanak saját otthoni kolostorukban. Hasonlítható mondjuk Oxfordhoz, Cambridge-hez vagy a Harvardhoz.

Tibetben a kolostorok közötti ellentétekre adott válaszként a XIX. században jónéhány magasrangú mester egy új mozgalmat indított el: a Rime -t (’leszármazáshoz való ragaszkodás nélkül’). A különböző hagyományok egyenrangúságának bizonyítása végett a sajátjuktól eltérő iskolákhoz is mentek átadásért.

Több, mint ezer évvel ezelőtt, a bön király meggyilkolása után a Tibeti Királyságnak nem volt több vezetője. A mongol terjeszkedés nyomására történt, hogy Tibet mongol hűbéri vezetője egy a Sakya iskolából származó láma lett. Valamivel később a Gelug iskola egyik lámája kapta meg ezt a címet a mandzsu császártól, aki Dalai Lámaként lett ismert. Kínai Tibetre vonatkozó követelése erre a történelmi tényre megy vissza.

Az 1966-tól megindult  ún. Kulturális Forradalom a rengeteg emberi élet, főképp magas buddhista mesterek életének elvesztése mellett a teljes buddhista infrastruktúra lerombolásához vezetett.

A tibeti menekültek azonban a száműzetésben újraépítették főbb kolostoraikat, és képesek voltak megtartani a magasszintű oktatási normáikat. Végül, a gazdag nyugati országok elkezdtek érdeklődni a buddhizmus iránt, és kapcsolatokat vettek fel ezekkel a kolostorokkal.

Ez a buddhizmusnak a nyugati országokba való terjedéséhez, valamint keleten néhány buddhista kolostor alapításához vezetett.

☼

Az univerzum buddhista szemszögből

Mint minden másnak, az univerzumoknak is van egy kezdete és egy vége. Egy univerzum egy mahakalpa hosszú korszakán keresztül létezik. Akkor kezdődik, amikor a lények megteremtették a karmát egy ilyen világ megtapasztalásához. Akkor van vége, amikor ez a Karma  végül kimerül. A mahakalpa végét óriási tűznek írják le, ami mindent elpusztít, aminek formája van – akárcsak a görög, római és germán beszámolókban.

A mahakalpa négy korszakra oszlik. Minden egyes korszakhoz alkorszakok tartoznak, melyek a jobb és rosszabb karmikus kondíciók további ciklusai. Így az egész univerzum pulzál az érző lények különböző karmájának hatása alatt, akik azt karmájuk révén teremtik.

A mahakalpa rendkívül jó szakaszaiban az emberi lények 80.000 évig élnek. Rendkívül rossz körülmények között az emberek kevesebb, mint tíz évet élnek. Mi most abban az időben élünk, amikor az emberi lények élete száz évet érhet el, de folyamatosan haladunk a rövidebb életek felé.

Az univerzum továbbá négy nagyobb részre vagy kontinensre tagolódik. Mi a déli kontinensen, a Jambudvípán élünk, ahol a boldogság szempontjából az emberi lények helyzete kevésbé szerencsés, viszont a szenvedés mennyisége a dharma gyakorlására késztet, ami (időről időre) megtalálható ezen a kontinensen.

Ennek a mahakalpának a neve Bhadrakalpa (’szerencsés korszak’, tib. Skal pa bzang po), mert 1000 buddha fog megjelenni, hogy megtanítsák a lényeknek a szamszárából való szabadulás módját. Mivel a rendkívül pozitív időkben az emberek nem hajlamosak a szenvedés (és állandótlanság) négy nemes igazságának megértésére, a buddhák különösen azokban az időkben fognak megjelenni, amikor sokkal több a szenvedés, azaz a ’rossz időkben’. Mivel mi jelenleg a Kaliyuga  - maga a ’rossz’ korszak  lemenő szakaszában vagyunk, a buddhák egymást követve viszonylag gyorsan  jelennek meg.

Shakyamuni Buddha előtt Buddha Kashyapa tanította a dharmát, Shakyamuni Buddha után pedig Maitreya  Buddha fogja tanítani az isteneket és az emberi lényeket.  Közben számtalan bodhisattva fog segíteni a buddhák tanításainak megtartásában, vagy akár vallási hiteket alapítanak, amennyiben ez a módszere annak, hogy a lények felkészüljenek a szabadulás ösvényére.

Valójában egy buddha nem ’születik’ a földre, mint egy átlagos lény, hanem sokkal inkább mi születünk egy olyan környezetbe, ahol érzékelni tudunk egy buddhát (vagy a tanításait). Ebből a szempontból a Jambudvípa – az univerzumnak általunk közösen tapasztalt része Shakyamuni Buddhának a Tiszta Földje, mivel rendelkezünk az alábbi minőségekkel: (a) egy buddha tanította a dharmát; (b) a dharma még jelen van; (c) létezik egy támogató (képzett) sangha.