Áttekintés az ÜRESSÉGRŐL
Láma Shenphen Rinpocse / 2001. - Ljubljana (Szlovénia)

Tehát… Legtöbbetek számára már világos, hogy amit észlelünk, és amilyen a valóság valójában lehet, az különbözik egymástól. Vegyünk például egy gyümölcsöt, mondjuk egy almát. Azt mondjuk: “Nahát, ez egy jó alma”. Pedig ha az almának a jóság objektív tulajdonsága lenne,  akkor mindenki számára jó lenne. Mivel viszont az alma nem mindenkinek jó, ez azt jelenti, hogy az alma nem önmagától rendelkezik ilyen tulajdonsággal. És ezt a gondolatmenetet szinte bármilyen jelenségre alkalmazhatjuk. Mégis a legtöbb jelenséget felcímkézzük: “ez jó, emez meg nem jó”. Ebből a jó–nem jó felfogásból adódóan nagyon sok dolgot kivetítünk. Ezeknek a kivetítéseknek az eredményeként pedig esetenként boldogságot vagy boldogtalanságot tapasztalunk.

Mehetünk ennél tovább is, ha arra gondolunk, hogy amit egyszer boldogságnak gondolunk, ugyanaz máskor boldogtalanságként jelentkezik. Tudományos nézőpontból nézve az, amit észlelünk – mint pl. egy szín – nem valóságos. Nincs ebben semmi furcsa, az emberek is különbözőképp láthatnak egy színt. Tényleg feltehetjük tehát a kérdést, hogy vajon amit az érzékeink érzékelnek, az pontosan ugyanaz-e, mint ami valójában létezik.

A jelenségek általunk való észleléséből adódóan néhány dologhoz ragaszkodunk, másoktól irtózunk, és ez nyilvánvalóan nem azon alapul, hogy mik ezek a dolgok, hanem hogy mi miknek gondoljuk őket. Legtöbbször persze nem ilyen gondolatokkal reagálunk, ha valami nagyon magával ragad vagy éppenséggel taszít bennünket. A tudatunk azonnal odaragad, mihelyt észlelünk valamit. De képesek lehetünk arra, hogy erős vonzalmak vagy taszítások esetén tegyünk egy lépést hátra, és elgondolkodjunk azon, mit is észlelünk. Ha sikerül ez az elemzés, talán másképpen fogjuk érzékelni a dolgot.

Ennyi bevezető után térjünk rá a két különböző valóság, a köznapi és a végső valóság fogalmára. A köznapi valóságba tartozik az összes szokványos jelenség: az összes név, az összes címke, és az összes olyan dolog, amit néven tudunk nevezni. A végső nézőpontból azonban teljesen másként foghatjuk fel a világot. Legtöbbször mégsem veszünk erről tudomást, hiszen egész eddigi életünkben, sőt korábbi életeinkben sem szoktunk hozzá ahhoz, hogy megpróbáljunk a dolgok mögé látni. Használjuk őket, nevet adunk nekik, szeretjük vagy utáljuk őket. A szokások ereje vakká tesz bennünket, és mindent csak a megszokott módon tapasztalunk, pedig nyilvánvaló, hogy a jelenségek efféle rugalmatlan értelmezése az, ami annyi boldogtalanságot okoz nekünk. Többnyire nem próbáljuk különösebben megérteni a látottakat, nem próbáljuk elemezni őket, nem próbáljuk a valóságot keresni mögöttük. Nem teszünk egy lépést hátra, nem vizsgálódunk, így aztán elragadnak az érzelmeink. Az érzelmek befolyása alatt pedig rengeteg szenvedést tapasztalhatunk. A tényeket különféle reakciók és kivetítések tömkelegével vesszük körbe, míg végül már a tényeket nem is látjuk, csak a saját kivetítéseinket. Ezért olyan nehéz elfogulatlanul elemezni a helyzetet. Nem azzal állunk szemben, ami van, hanem amit mi kivetítünk rá.

Jól látható ez az emberi kapcsolatokban. Amikor először látunk egy nagyon vonzó embert, a tudat a számunkra kívánatos tulajdonságaira figyel, csak azokat látjuk. Minden erőnkkel szeretnénk azt hinni, hogy ez az az ember, akit oly régen keresünk, ezért aztán a tudatunk nem lát semmi mást. Idővel aztán a figyelmünk alábbhagy, és más szögből, más nézőpontból kezdjük látni őt. Rendszerint ilyenkor azt mondjuk, hogy ez az ember bizony megváltozott, soha nem volt ilyen. Pedig nagy valószínűséggel az első pillanattól fogva ugyanolyan volt, csak épp első alkalommal az erős vágy elvakított bennünket. Később aztán a vágy múlásával egyre többet érzékeltünk belőle, de mivel nem igazán vagyunk képesek ennek megértésére, nem boldogulunk az újfajta tapasztalattal, és összezördülünk.

Ez lehet a magyarázata a kapcsolaton belüli konfliktusok nagy számának. Sokan úgy gondolják, hogy manapság több baj van az emberi kapcsolatokkal, mint régen. Ennek talán az az oka, hogy mindent most azonnal akarunk, nem szánunk elég időt egy alaposabb vizsgálódásra.

A tárgyakra is hozhatunk ugyanilyen példát. Például a számítógép elsőre olyan csodálatosnak tűnik, mindent meg lehet vele oldani. Ezen fellelkesülve órákat töltünk eme csodálatos technikai vívmány előtt. A tudatunk teljesen beleszerelmesedik vágya legújabb tárgyába. Néhány kék képernyő és végzetes hiba után aztán a tudatunk elkezd tisztulni, és hirtelen vagy kevésbé hirtelen, de megértjük, hogy a csúcstechnológia, amit vettünk, “csak egy darab vas”. Eközben a számítógép végig ugyanaz maradt, régen se főzött helyettünk kávét, meg most se fog. Vélhetőleg csak a saját tudatunk változott. A napi életben rengeteg példán át beláthatjuk, hogy nem a jelenségek változnak, hanem ahogyan észleljük azokat.

Karmikus nézőpontból nézve minden, amit észlelünk, a korábban felhalmozott Karma  következménye. Vannak, akik csak a főbb jelenségeket tulajdonítják a karmának, de  valójában a karma sokkal mélyebben áthat mindent. Az egyszerű színektől kezdve az emberekig minden, amit észlelünk, abból származik, amit a múltban tettünk. A legközönségesebb példa egy pohár. Megkérdezhetjük magunktól: miért látom ezt a poharat? Vajon magától jelent meg nekem, és akkor is létezne, ha én nem lennék? Erre kétféle választ adhatunk.

Az első magyarázat a pohár függő léte. Nyilvánvalóan egy pohár nem jelenik meg csak úgy magától. Mint ahogy nem is jelent meg, hanem események sorozata hozta létre. Kibányászták a nyersanyagot, aztán finomították, formába öntötték, és becsomagolták. Bátran mondhatjuk tehát, hogy a pohár nem magától létezik, hanem egymást követő események hozták létre.

Másrészt mondhatjuk, hogy a poharat nem érzékelhetnénk, ha nem hoztuk volna létre az ehhez szükséges karmát. Van erről egy rövid történetem. Indiában élt egy férfi, aki tudomást szerzett egy zarándoklatról egy mélységesen szent lényhez, és elhatározta, hogy ő is elmegy. Így aztán ment, ment, és ment, míg oda nem ért, ahol a szent lénynek lennie kellett volna. Egy csomó embert látott, de Mind  csak a falat nézte. Leült, és azt mondta: “A mester még biztosan nem érkezett meg, várnunk kell rá”. Elhatározta, hogy addig is tisztító és érdemeket felhalmozó gyakorlatokat végez. Gyakorolt keményen, mantrákat és imákat recitált, mígnem egy napon meglátott egy párnát a falnál. Azt mondta magának: “Valami hamarosan történni fog, mert már meghozták a Mester ülőhelyét”. De a mester még mindig nem jött, folytatta hát a gyakorlást, és a Mester az elkövetkező napokban fokozatosan megjelent a párnán. A lábai, a térdei, és végül a feje is. De még mindig nem tanított. Ezért aztán a tanítvány azt gondolta, hogy talán őrájuk vár, hogy kellőképpen felkészüljenek a tanítások befogadására, és gyakorolt tovább. Pár napon belül hallani kezdte a tanító hangját. Az első magyarázat, amit a tanítótól kapott, az ok és okozat viszonyáról szólt, és a tanítvány megértette, hogy a Mester valójában kezdettől fogva ott ült, mióta ő megérkezett, de mivel még nem gyűjtött elég pozitív karmát a tanítások befogadásához, nem vette észre.

Gyakran előfordul ilyesmi, hogyha megkérdeztek egy teremből kijövő embereket, hogy mit láttak. Néha valami egészen nyilvánvaló dolog van a terem közepén, mégis van a csoportban néhány ember, aki nem vette észre. Még egy ilyen egyszerű példa magyarázata is abban keresendő, hogy az emberek megteremtették-e a karmikus okot vagy sem.

Minden pillanatban nagyon hasonló “lenyomatokat” hozunk létre, hiszen minden gondolatunk nagyon hasonló típusú. Például ilyen a ragaszkodás, a vágy, a féltékenység, a düh és így tovább. De ha megkérdeznélek benneteket, hogy milyen ez a pohár, valószínűleg minden válasz kicsit eltérő lenne, ami azt jelenti, hogy mindnyájan nagyon hasonló karmával rendelkezünk, de mégsem teljesen egyformával. Ennek az az eredménye, hogy mindnyájan nagyjából ugyanazokat a dolgokat érzékeljük, csak néha egy kicsit másképpen.

Ha ezt megértjük, mondhatjuk, hogy a pohár az általunk létrehozott karmának megfelelően létezik. Létezik, mert az érzékeinkkel érzékeljük; mondhatjuk tehát, hogy köznapi értelemben létezik. De ha tényleg megértjük, hogy a köznapi értelemben vett pohár az általunk létrehozott karma következtében létezik, megértjük azt is, hogy végső értelemben nincs pohár.

Ez igencsak zavaró lehet. Hirtelen nem értjük, hol vagyunk. Természetesen megtaláljuk Shenphent a konvencionális világban, itt és most, mint ahogy mindnyájan léteztek ebben a szokásos értelemben. Ez a fajta elemzés tehát csak arra értendő, amikor az “önmagától létező ént” keressük. Nagyon fontos, hogy különbséget tegyünk: nem azt mondom, hogy semmi nem létezik, hanem hogy semmi nem létezik önnön természeténél fogva.

Ez segít, hogy elkerüljük a két végletet, a nihilizmust és az eternalizmust. A tudatunknak meg kell találnia a középső ösvényt, és azon kell maradnia. Ha elkezdjük kialakítani ezt a hozzáállást, hogy minden lényt, tárgyat és jelenséget elemzünk, részekre bontunk,  fokozatosan egyre gyengébb érzelmeket hozunk létre. Mindig, mikor egy erős vágy hatalmába kerítene, megállunk megvizsgálni a vágy tárgyának valódi létezését, megértjük annak viszonylagosságát, és így tudatunk kevésbé lesz fogékony a kettősségre. Azáltal, hogy tudatunkat kevésbé ragadják el az érzelmek, kevesebb boldogtalanságot és elégedetlenséget fogunk tapasztalni. Így alkalmazhatjuk az ürességet a mindennapi életre.

Ha egyszer a dolgok nem léteznek önmaguk nézőpontjából, miért is ragadtatnám el magam az érzékeimmel felfogható megjelenési formájuktól? Efféle kérdéseket tehetünk fel magunknak, ha meditálunk. Megpróbálhatunk megkeresni egy tárgyat, például egy poharat, hogy hol van valójában. Ha gondolatban darabokra szedjük, nem fogunk poharat találni, az ürességhez kerülünk közelebb.

Az üresség nem egyszerűen a hiánya a tárgynak, nem a nemléthez van köze. Nem lehet egy üres pohárban a víz ürességéről meditálni. A pohár lehet üres, de a víz ürességén, ami nincs benne, nem tudunk meditálni.

Nem könnyű téma ez. Mégse gondoljátok, hogy túlontúl bonyolult számotokra, még ha most annak tűnne is. Idő és meditáció kérdése. A meditáció a kulcsszó a szavakon való túllépéshez, a megértésből a megtapasztalásba való átmenethez. Ne futamodjatok meg, még ha ez a téma nehezen megragadható is. Az Üresség megértése és megvalósítása a kulcsotok a szabadsághoz! A "nem-kettősség" megértése a megszabadulás ajtaja, az út, ahol a karma véget ér, ahol a feltételhez kötött újraszületések véget érnek. Ily módon, a Bodhicsittával együtt lehetőséget ad arra, hogy sokkal-sokkal több segítséget tudjunk adni sokkal-sokkal több érző lénynek!

Kérdés: Ha a pohár tele van, meditálhatunk az ürességen?

Válasz: Ha a pohár tele van, meditálhattok a benne levő víz ürességén.

Kérdés: Mi a különbség a nemlétezés és az üresség között?

Válasz: A nemlétezés egyszerűen valaminek a hiánya. Az üresség valakinek vagy valaminek a nem önmagától való létezésének a megértése.

Kérdés: A nemlétezés része az üresség, és az üresség része a nemlétezés?

Válasz: Ahhoz, hogy valaminek az ürességét megtaláljuk, érzékelnünk kell azt a dolgot. Hogyan érzékelhetnénk hát a hiányát?

Kérdés: Tehát egy teljesen üres tér az egyfajta hiány?

Válasz: Igen, de az üres tér az nem olyan dolog, amire közvetlenül koncentrálhatnánk. Csak azt tudjuk, hogy ha nincs ott semmi, amit észlelnénk, akkor üres, de nem tudjuk az üres tér ürességét keresni, mert az üres tér az csak a hiánya valaminek.

Kérdés: Az üresség igazából nem olyasvalami, ahol megjelenik a teljesség? Ha a semmin meditálunk, elveszítjük az “én” érzését, és semmivé válunk, de valójában eggyé válunk mindennel.

Válasz: Minden létező tárgy esetében, amin azért meditálunk, hogy megtaláljuk annak az önmagától való létezését, az ürességet találjuk. Ha egy jelenség ürességét teljesen megértjük, azt az összes többi jelenségre alkalmazhatjuk. Ezáltal megérthetjük, hogy minden általunk észlelhető dolognak pontosan ugyanaz a természete, mégpedig az üresség.

Nem vagyok meggyőződve arról, hogy az ürességet mondhatjuk teljességnek, de ha egyszer felfogjuk az ürességet, akkor megértjük, hogy mindennek ugyanaz a valódi természete: üresség. A mindenben való jelenléthez nem elég az ürességre ráébredni; mindentudóvá és mindenütt jelenlevővé akkor válunk, ha a teljes megvilágosodást elérjük.

Kérdés: Nem egyszerűbb ezt azzal magyarázni, ahogy a tudatunk megkülönbözteti egymástól a dolgokat, és ragaszkodik azokhoz?

Válasz: Hogy értve?

Válasz: Az ugyanazon alapuló dolgok különbözőképpen történnek számunkra, mert különböző okokat hoztunk létre karmikus szempontból.

De kicsit másképp is megközelíthetjük ezt. Például a fizika nézőpontjából minden energiából van. Ha a poharat vesszük, szétszedhetjük azt molekuláira, aztán atomjaira, majd kvarkokra, de ha még ennél is tovább megyünk, nem találunk már semmit, amit mérni tudnánk; talán valamiféle finom energiának nevezhetjük inkább.

Amikor egy atomra gondolunk, az atommag és a körülötte keringő dolgok között arányaiban nagyjából akkora űr van, mint köztünk és a nap között! Mégis meg tudom tapogatni a tárgyakat, kézzelfoghatóak, és nem csak egy finom energiát érzek.

Mindig, mikor gondolkodunk, mikor létrehozunk egy új gondolatot, egyfajta energiát hozunk létre. A létrejötte után viszont ez már nem halványul el, egészen addig, amíg úgymond valamilyen eredményt nem ad. Talán a tudatunk által létrehozott energiákból kellően sok együttesen már azt eredményezi, hogy a finom energia úgy formálódik számunkra,  hogy végeredményben kézzelfogható tárgyakként érzékeljük. Kiugrik tehát a “semmiből” egy tárgy, mert megteremtettük az okait. Amennyire az én felszínes megértésemből telik, ez az, amit a kvantumfizika kezd igazolni.

Kérdés: Ez az üresség egyben egy lehetőség mindenre?

Válasz: Igen, valahogy úgy. Ha láttátok a Mátrixot, abban van ebből egy kicsi. Persze egy csomó hollywoodi elemet ki kell gyomlálnunk belőle, de nagyon jó meglátások vannak benne.

Kérdés: Ha már értjük az ürességet, mi a cél? Visszamenni ebbe az ürességbe, vagy elérni valami mást?

Válasz: Először is, az üresség megvalósítása (felismerése) nem azonos a teljes megvilágosodással! Kétségkívül egyike a legjelentősebb lépéseknek, mert ez az, ami után már nem hozunk létre több karmát, és nem köt már bennünket a Szamszára. Amikor megértjük, hogy ami kívül van, az teljes egészében azáltal jött létre, ami belülről jön; amikor megértjük, hogy minden általunk érzékelhető külső dolog természete azonos saját tudatunk természetével, a tudatunk dualitása véget ér, így nem hozunk már létre több karmát. A tudatunkban azonban még ott van a korábban felhalmozott karma, ami látens lenyomatként leplezi előlünk a teljes megvilágosodást. Valamint nem gyűjtöttünk még elég érdemet, hogy elérjük a megvilágosodást.

A buddhizmus kapcsán az emberek gyakran összekeverik az üresség megvalósítását a Buddha  állapot megvalósításával. Főként azért, mert a Hinayana  az üresség felismerését nevezi Buddha állapotnak. A Mahayana  ösvényen a bódhiszattvának, aki felismerte az ürességet, még mindig meg kell tisztulnia a múltbeli karmától, és elegendő érdemet és bölcsességet kell gyűjtenie a Buddha állapot eléréséhez. Ezzel mindnyájatoknak tisztában kell lennie. Nem az üresség megvalósításától lesz valaki Buddha. Sajnos.

Ha az ürességet felismertük, megvan a lehetőségünk, hogy ne hozzunk létre több karmát, nem kényszerít tehát semmi, hogy újraszülessünk a Szamszárában. Ha a Hinayana követői vagyunk, ebben a tudatállapotban maradunk sokáig. A Mahayana követőiként folytatjuk utunkat a tisztítással, és visszajövünk, hogy segítsünk minden érző lénynek.

Azt is tisztázhatjuk, hogy nem lehetséges egyszerre észlelni közvetlenül az ürességet és a köznapi valóságot, hacsak nem vagyunk Buddhák. Aki megvalósította már az ürességet, az közvetlenül észleli azt, amíg az ürességen meditál. Amikor befejezi a meditációt, újra a köznapi valóságot észleli. Természetesen mikor visszajön a köznapi valóságba, továbbra is teljesen tudatában marad az ürességnek.

Azt is tisztázhatjuk, hogy ha már egyszer felismertük az ürességet, nem veszíthetjük azt el. Nem eshetünk vissza. Ahhoz, hogy megvalósítsuk az ürességet, gyakorolnunk kell a siné, azaz a mentális csend állapotát, és az egy pontra való koncentrációt kell alkalmaznunk az ürességre, mint tárgyra. Ha tudatunk kellően képzett, és megfelelő mértékben koncentrál erre a bonyolult témára, előreléphetünk az üresség megértéséből az üresség megtapasztalásába.

Minden esetben a meditáció az, ami a megértésből átvezet a megtapasztalásba. Érthetjük a témát bármilyen jól, leírhatjuk jobban, mint egy könyv; ha nincs róla tapasztalatunk, mit sem ér. Van, aki el sem tudja mondani, mi az az üresség, mégis megvalósította azt, mert a helyes módon meditált rajta. Általánosságban tehát csak egy rövid magyarázatot adhatunk ahhoz, hogy hogyan érjük el az ürességet, a tapasztalatot nem tudjuk átadni. Olyan ez, mintha még sosem ettetek volna csokit. Órákig beszélhetnék nektek a csoki ízéről, mégsem tudnám igazán megértetni veletek. De a csoki példáját ritkábban fogom ezentúl emlegetni, mert úgy látom, hogy itt már mindenki elég jól ismeri a csoki ízét.

Válasz: Mivel még nem vagyok megvilágosodva, nehezen tudom definiálni. Ámbár mondhatjuk azt, hogy a megvilágosodás az a pillanat, amikor végképp megszűnik minden tudatlanság a jelenségek érzékelésével kapcsolatosan. Amikor egy vízcsepp visszatér az óceánba. Amikor a tudat határai örökre megszűnnek.

Egy ilyen állapot elérését megelőzően természetesen az összes karmikus lenyomatot ki kell törölni, és az ürességet a legteljesebb mélységében kell megtapasztalni, amíg a leghalványabb félreértés is megszűnik. Miután már nincs több korláta a tudatnak, az mindenütt jelenlevővé és mindentudóvá válik. Alapvetően ez minden, amit mondani tudok róla.

Kérdés: Ez elég nihilisztikusan hangzik. Ha megszabadulunk mindentől, legyen az karma vagy bármi más észlelés, nem marad semmi; ez a nihilizmus alapja, nem?

Válasz: Nem, mert ha a tudat nem teremt már több karmát, az még nem jelenti azt, hogy a tudat nem is létezik. Tehát szó sincs nihilizmusról, mert a tudat létezik, csak másképpen működik.

Kérdés: Szóba került, hogy ha elérjük az ürességet, nem kell már többé újraszületnünk. Azt hittem, ehhez a Buddha állapotot kell elérni.

Válasz: Mihelyt a Mahayana ösvényt követő tudat felismeri az ürességet, nem kényszeríti már semmi, hogy újraszülessen. Amikor köznapi tudatunkkal elérjük a halál pillanatát, a karmikus szelek, a karmikus lenyomatok automatikusan átlöknek bennünket a következő születésbe, akár akarjuk, akár nem. Ha negatív karmánk van, egy negatív világban fogunk újraszületni.

Ámde ha elérjük az ürességet, attól a pillanattól fogva már nem hozunk létre semmilyen karmát, tehát nem tapasztalunk további karmát. Ha pedig nincs több karmikus eredmény, nem kell újraszületnünk. De egy Bódhiszattva, aki segíteni kíván minden érző lényen, ezen kívánságánál fogva azt a döntést fogja hozni, hogy önként visszatér. Persze pontosan megválasztja, hogy hová tér vissza, hogy a lehető leghatékonyabb legyen.

Az üresség felismerése tehát megállítja a feltételekhez kötött újraszületések körét, de még mindig nem megvilágosodás. Egy Bódhiszattva, aki megvalósította a bódhicsittát, a felébredő tudatot, és felismerte az ürességet, eléri az első Bódhiszattva Tiszta Földet (az első bhumit). Azonban 10 különböző Bhumi  van, amíg egy Bódhiszattva tudata eléri a  megvilágosodást.

Kérdés: Korábban szó esett Bódhiszattvákról, Jézus Krisztusról és angyalokról… Lehetséges az, hogy ilyen lények elvegyék karmánk egy részét, vagy hogy közvetlenül segítsenek nekünk megszabadulni a karmától?

Válasz: Ha lehetséges lenne, hogy egy megvilágosodott lény elvegyen a karmánkból, már mindnyájan meg lennénk szabadítva. Egy Bódhiszattva egyetlen módon tud segíteni, hogy megszabaduljunk a negatív karmánktól: megtanít rá bennünket, hogy hogyan csináljuk. Együttérzésük révén a Bódhiszattvák számos újraszületést magukra vesznek különféle formákban, hogy segítsenek nekünk, hogy tanítsanak bennünket közvetlenül vagy közvetetten. A Dharma  a kulcs a megszabaduláshoz és a megvilágosodáshoz.

Kérdés: Ha Buddha visszatérne a világba, és ha minden érző lény köré gyűlne, és mindenkit megtanítana, hogy hogyan szabaduljon meg a karmájától, akkor mi történne?

Válasz: Van egy francia mondás, ami úgy szól, hogy sok “ha”-val Párizst is belerakhatnánk egy üvegbe. Nem tudjuk, hogy efféle esemény mikor következhet be, vagy hogy egyáltalán bekövetkezik-e. És csak akkor lenne lehetséges, ha minden lény elegendő érdemet és karmát gyűjtene ahhoz, hogy egyidőben ott lehessenek a Buddha mellett, ami azt feltételezi, hogy “ha ez, ha az, ha amaz”…

Kérdés: Van különbség a tudat és a lélek között?

Válasz: Alapvetően azonosnak tekinthetjük őket, kivéve hogy a lelket a kereszténység örökkévalónak gondolja, a buddhizmus pedig ellenkezőleg. Nyilvánvaló, hogy a tudat nem örökkévaló, hanem valami ideiglenes, változtatható dolog. A tudat egy pillanata magában hordozza a tudat következő pillanatának az okát. Ha precízek akarunk lenni, azt is hozzátehetjük, hogy egy “pillanat” az egy csettintés idejének 1/64-ed része.

Bízok benne, hogy az én szegényes tudásom az ürességet illetően elég volt arra, hogy a téma alaposabb tanulmányozására indítsalak benneteket, és elolvassatok vagy meghallgassatok tanításokat egy erre alkalmas lámától.

Köszönöm!